A diabétesz leginkább élettani kezelési módja az inzulinkezelés, ám alapvető különbségek vannak a legkorszerűbb intenzív inzulin-adagolási módok és az élettani inzulin hatás között! Ugyanis míg az egészséges szervezetben a hasnyálmirigyben elválasztódó inzulin a portális vénákon (úgy nevezett „kapuvénákon") másodpercek alatt a májba jut, ott a máj ennek ötven százalékát megköti és a különböző anyagcsere-folyamataihoz felhasználja. Addig a bőr alá bejuttatott inzulin először a vénákon keresztül a jobb szívfélbe megy, onnan a kis vérkörön át a bal szívfélbe jut, végül a nagy vérkörön keresztül eloszlik az egész szervezetben és csak a májartérián át kerül be a májba, persze lényegesen kevesebb mennyiségben. Mindez azt jelenti, hogy a keringésben folyamatosan az élettani szint feletti inzulinmennyiségnek kell lennie ahhoz, hogy a máj elegendő inzulinhoz jusson.
A Parkinson-kór az idegrendszeri degeneratiók közé sorolt progresszív betegség. James Parkinson már 1817-ben leírta ezt a kórt (An Essay on the Shaking Palsy), ám okát csak az 1960-as években sikerült kideríteni. A középagyban található egy ún. substantia nigra (fekete állomány), mely terület Parkinson-kóros betegeknél elhalványul és elvékonyodik. A degeneratio következtében a striatumban dopaminhiány alakul ki. A dopamin mellett csökken a noradrenalin és a szerotonin mennyisége is és megnő az acetil-kolin mennyisége. Ezek a neurotranszmitterek olyan speciális ingerültátvivő anyagok, melyeket a neuronok arra használnak, hogy jeleket küldjenek egymásnak. Ha nem áll termelődik elegendő dopamin, az agy nem képes megfelelően irányítani és létrehozni a különböző mozgásokat. A Parkinson-kór alattomosan kezdődik, gyakran az első klinikai tünetek megjelenéséig a striatum elveszítheti dopamintartalmának 70%-át is. A Parkinson-kórban a substantia nigra degeneratiojának oka ismeretlen. Fontos elkülöníteni a Parkinson-syndromától(parkinzonizmus), a degeneratio itt is a substantia nigrában következik be, ám itt a károsító tényezők azonosíthatóak. Ilyenek például a kábítószerek, gyógyszerek, az agy strukturális károsodásai és fertőzések. Genetikai tényezők vizsgálata során a betegek 3-5%-ánál családi halmozódást észleltek. Magyarországon becslések szerint kb. 15-20.000 ember szenved Parkinson-kórban.
Már többször is említettem a rendszeres fizikai aktivitás fontosságát! Mire is jó a testmozgás? Kutatások szerint a testmozgás javítja az állóképességet, a szervezet védekező képességét, közérzetet és még rengeteg olyan dolgot melyek egyenként apróságnak tűnhetnek, de együtt hozzájárulhatnak ahhoz, egészségesebb és teljesebb életet élhessünk nap, mint nap. Nagyon lényeges tény, hogy többek közt mind a metabolikus szindrómára mind pedig a 2-es típusú diabéteszre jótékony hatással van a rendszeres sportolás. Például sok esetben előfordult, hogy az enyhe 2-es típusú diabéteszben szenvedő egyén a rendszeres testmozgással és kontrollal, étrenddel annyira visszaszorította a betegség tüneteit, hogy nem volt szüksége inzulinra (illetve kevesebbre). Oka, hogy az izomkeringés javulásával nő az inzulin hatásfoka, azaz az inzulinérzékenység!
A hangulat az egyén tudatát, egész tevékenységét tartósan befolyásoló érzelmi állapot. A hangulatzavar az egyik leggyakoribb pszichiátriai tünetegyüttes. Minden ötödik ember egyszer élete során átesik egy depressziós perióduson. Egy egészséges ember hangulata az időjárás, események ill., egyéb stresszorok behatása alapján széles skálán mozoghat. A hangulatzavarok során a hangulat tartósan valamely szélső irányba tolódik. Két szindrómában nyilvánulnak meg: depressziós és mániás tünetcsoportban.
A táplálékfelvétel (evés) kevésbé értelmezhető pszichológiai fogalom, inkább szociális rítusokra utaló folyamat. A két legismertebb zavara az anorexia nervosa és a bulimia nervosa. (Emellett sokan az obesitast (kövérség) is ide sorolják.) A mai fiatalok rengeteg elvárásnak kell, hogy megfeleljenek, így nem ritka, ha különféle - szervezetükre káros - döntéseket hoznak külsejükkel kapcsolatban.
Az utca embereinek beszélgetésekor sokszor hallani a „nekem cukrom van” kifejezést és úgy tűnik nem tudunk még mindig eleget a cukorbetegségről, a kialakulásáról és a legfontosabbról, a cukorbetegség megelőzéséről.
A műtétre jelentkező betegek ápolási anamnézisének felvételekor meglepő tapasztalat, hogy a 7-8mmol/l értékű vércukorszintre a betegek még mindig azt mondják, hogy nincs gond a „cukrukkal”, csak „7-8” körüli és azért nem tartanak diétát, mert nincsen különösebb panaszuk és nem szokták rendszeresen mérni a vércukorszintet.
Pszichiátriai zavarok - Top 10
A napokban olvastam arról, hogy nemrégiben felvetődött az amerikai szakorvosok körében a Mentális Betegségek Diagnosztikája és Statisztikai Kézikönyvének (DSM) átdolgozása. Ennek folyamán úgy gondoltam, hogy mögé nézhetnénk azoknak a betegségeknek, melyek az újkorban kaptak nagyobb jelentőséget. Ezeknek régebben nem tulajdonítottak olyan nagy szerepet, hiszen nem álltak olyan diagnosztikus lehetőségek a szakemberek kezében, mint ma. Mindamellett a mai nyugati medicina térnyerésének, fejlődésének és eszméjének egyik következménye, hogy nagy figyelmet fordít minden rendellenes folyamatra, és ezeket terápiásan kezeli, megnevezi. Ennek előnyeit, hátrányait mindenki le tudja szűrni.