|
Cukorbetegség
|
|
Írta: Szabó Béla
|
|
2010. február 27. szombat, 21:42 |
|
A cukorbetegség miatti magas vércukorszint végett a sejtekbe is több cukor jut, ám egy határ felett a túl sok cukrot a sejtek már nem képesek „feldolgozni" és szerkezetük, működésük károsodik. A szem ideghártyáján ezért először körülírt érfali kiöblösödések (aneurizmák) alakulnak ki, majd pedig a károsodás előrehaladásával új kóros falszerkezetű érképződések, vérzések, folyadékkilépések jönnek létre az erek, érfalak folyamatos gyengülése miatt. Az retina kisereinek károsodása (diabéteszes retinopátia) akár vaksághoz is vezethet, de a látás csökkenéséhez nagyobb valószínűséggel.
|
|
|
Cukorbetegség
|
|
Írta: Szabó Béla
|
|
2010. február 15. hétfő, 16:29 |
|
Előzzük meg a szövődményeket, DE HOGYAN???
A szövődmények elkerülésének legjobb módszere a sérülések elkerülése és a sok ezt biztosító biztonsági eljárás betartása illetve a láb rendszeres önvizsgálata. Minden nap alaposan nézzük át a lábunkat így még idejében felismerhetőek a hámhiányosságok, apró sebek, és a bőr illetetve az ujjközök, köröm alatti gombás fertőzés. Például a sárgásbarna vagy sárgás elszíneződése a körömszéleknek, illetve ennek hosszantartó fennmaradása esetén a megvastagodása, az ujjak közti bőrredők gyulladt, nedvedző nem gyógyuló felmaródása mind a gombás fertőzésre utalhat. Ez esetben viszont késlekedés nélkül azonnal forduljunk bőrgyógyászhoz ugyanis a gombafertőzés ellen célzott terápiát kell alkalmazni, amit csak úgy érhetünk el ha ismerjük a gombatenyésztés eredményét.
|
|
Szívinfarktus, szív és érrendszeri betegségek
|
|
Írta: Laczkó Gergely
|
|
2010. január 27. szerda, 21:41 |
 Az elmúlt év során meghatározó előrelépések történtek az orvostudományban, a szív- és érrendszeri betegségek kezelése területén. Ezek az eredmények nemcsak az orvosok elismerését váltották ki világszerte, hanem újabb reményt jelentenek betegek millióinak, akik e gyakori betegségek valamelyikében szenvednek.
A szív- és érrendszeri betegségek napjaink egyik vezető halálokának számítanak, amelyek világszerte közel minden harmadik haláleset hátterében állnak. Európában még rosszabb a helyzet, ahol az összes halálozás mintegy feléért ez a betegségcsoport felelős, hazánkban pedig első a halálozási okok statisztikájában. Az elmúlt évek során számos olyan, nagy betegszámú klinikai vizsgálat eredménye látott napvilágot, amelyek a szív- és érrendszeri betegségek lehetséges terápiás eljárásait kutatták, illetve kutatják.
|
|
Szívinfarktus, szív és érrendszeri betegségek
|
|
Írta: Laczkó Gergely
|
|
2009. december 15. kedd, 16:58 |
 Az Európai Bizottság jóváhagyott egy új terápiás lehetőséget, hatóanyag szerint a telmisartan-t (angiotenzin receptor antagonista), mely csökkenti a szív- és érrendszeri betegségek miatt bekövetkező megbetegedés kockázatát a magas kardiovaszkuláris kockázatú betegeknél. A különböző szív- és érrendszeri-, valamint II-es típusú cukorbetegségben (NIDDM) szenvedő betegek magas kardiovaszkuláris kockázatának csökkentésére alkalmas vérnyomáscsökkentő szer jelentős mérföldkőnek számít a gyógyszerkutatásban.
|
|
Daganatok
|
|
Írta: Csáky Eszter
|
|
2009. december 10. csütörtök, 10:10 |
|
A csontrákok meglehetősen ritkák, a daganatok mindössze 0,5-1 %-át teszik ki. Általában fiatal életkorban (20 év alatt) fordulnak elő és jellegzetes röntgen lelettel járnak, mivel a legtöbb ilyen elváltozás megváltoztatja a csont szerkezetét. A csontdaganatok között a legtöbb másodlagos (szekunder), vagyis más szervekben lévő rákoknak az áttétei, míg kisebb részét az elsődleges (primer) csontrákok foglalják el.
|
|
|
|
|
<< Első < Előző 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 Következő > Utolsó >>
|
|
Oldal 1 / 10 |