|
Írta: Csáky Eszter
|
|

A daganatok az egyik legrettegettebb betegségcsoporthoz tartoznak, így nem csoda, ha egyre inkább a megelőzésükre irányul a figyelem. De milyen változtatásokat kell bevezetnünk a táplálkozásunkban, hogy csökkentsük e veszélyes kór kialakulásának valószínűségét? A következőkben erre a kérdésre próbálok egyszerűen megvalósítható válaszokat adni.
|
|
Írta: Orosz Viktória
|
Egy nagyvállalat csúcsvezetőjét, Fredet elgázolták, a baleset során néhány bordája eltörött és a homlokán sérülések keletkeztek, de más különösebb jel nem utalt egyéb panaszokra, így rövid lábadozást követően néhány nappal később hazaengedték a kórházból.
A sebek valóban begyógyultak, de akik Fredet addig ismerték, látták, hogy valami nagyon megváltozott. Fred feledékennyé vált, nehezen tervezett előre és nagyon gyorsan elvesztette a türelmét, akár a legkisebb apróságok miatt is. Egy neuropszichológus és egy neurológos segítségével azonban fény derült arra, hogy Fredben kisebb mértékű agysérülést is okozott a gázolás, és a diagnózist követően olyan rehabilitációs programba kezdtek, amely képes volt a férfi mentális és fizikai funkcióit fejleszteni.
|
|
Írta: Ambulance
|
|
Nyilvánosságra hozta honlapján az Állami Foglalkoztatási Szolgálat annak a 17 idősotthonnak a nevét, amelyek illegálisan működnek. Az engedély nélküli intézmények gyakran károkat okoznak a betegeknek, amely az egészségi mellett lehet vagyoni kár is - írja a Magyar Nemzet.
A listán szereplő tizenhét intézmény azonban csak töredéke az engedéllyel nem rendelkező, még fel nem kutatott intézményeknek - írja a Magyar Nemzet. A lap szerint a listán szereplő 17 intézmény ellen jelenleg is folyik az eljárás. Az feketén működő intézmények listája innen tölthető le: LISTA
Az engedély nélküli szociális szolgáltatások főként Hajdú-Bihar, Somogy és Pest megyében terjedtek el. A szervezet szerint az ellátottakat a legkiszolgáltatottabb ember közül választják, akiknek jog- és érdekérvényesítő képessége gyenge, fizikai állapotuk rossz. A szolgálat szerint az engedély nélküli intézmények gyakran károkat okoznak a betegeknek, amely lehet anyagi, vagyoni kár is. Ez akár jelentheti az ellátott ingatlanjának a megszerzését is tartási szerződés jogcímén, vagy a szolgáltatás színvonalához képest magas térítési díj beszedését.
Az ÁFSZ szerint előfordulhat az élet és a testi épség sérelmével járó károkozás is, amely szélsőséges esetben, a megfelelős gondozás hiánya miatt akár az ellátott halálához is vezethet.
http://www.afsz.hu/engine.aspx?page=showcontent&content=full_szocpol_gyermekved_engedelynelkul
|
|
Írta: Zombor Judit
|
|
Az árpa, a szemhéjak egyik leggyakrabban előforduló, és sokakat érintő gyulladásos megbetegedése. Kezdetben vöröses, fájdalmas, égő, esetleg viszkető puha tapintatú duzzanat jelentkezik (lehet belőle több is), mely árpaszemre emlékeztet. Nagyon gyakori cukorbetegek és legyengült immunrendszerűek esetében.
|
|
Írta: Ambulance
|
|
A TV2 Tények című műsora szerdán este arról számolt be, hogy a Visegrádi ásványvíz ártalmas a hét éven aluli gyermekek számára, mert túl magas a fluorid ion tartalma. Az IPM magazin ásványvíz-tesztje derített fényt arra, hogy néhány ásványvíz olyan vegyületeket tartalmaz, amelyek a gyerekeknek mérgezőek. Az érintett cégek ezután beperelték a magazint.
A bíróság viszont nemrég a Visegrádi ásványvíz esetében megállapította, hogy a mérés precíz volt, valóban túl sok a fluorid abban. A teszt méréseit objektívnek és precíznek találta, de pontosította az IPM következtetéseit. Felnőtteknek ez nem káros, de a hét év alatti gyermekeknek igen, és ezt a palackok címkéjén is fel kellene tüntetnie a cégnek. Eszerint a Visegrádi ásványvíz nem mindenki számára mérgező, csak a hét éven aluli gyermekek és a csecsemők számára! Ezt a fogyasztók közül valószínüleg kevesen tudták, aminek egyszerű oka az, hogy a cimkén a törvény szerint fel kellene tüntetni azt, hogy ez a víz a fenti korosztály számára nem ajánlott. Ezt a gyártó mind a mai napig nem tette meg, törvényt szegve ezzel büntetlenül. A dolog persze értehető, a családok jelentős részében található gyermek a veszélyeztetett korosztályból, így ki vásárolná meg ezt az ásványvizet?
|
|