Az autizmus egy idegi-fejlődési rendellenesség, ami csökkent mértékű társadalmi kapcsolatokban, kommunikációs képességekben, abnormális viselkedési és érdeklődési mintázatokban nyilvánul meg. Bár a rendellenesség etiológiája (eredete) ismeretlen, a genetikai tényezők fontosnak tűnnek. Okait jelenleg is kutatják.

Definíció szerint (DSM-IV) az autizmusban „késés figyelhető meg a szociális interakcióban, a kommunikációs nyelvben, a szimbolikus és imaginatív (képzeletre, képzeleterőre támaszkodó) játékban”, és a tünetek 3 éves kor előtt megjelennek.

Régebben a „falu bolondjaként" hívtuk a szellemileg visszamaradott embereket, ma már értelmi fogyatékosságról vagy oligofréniáról beszélünk. A XIX. században ismerték fel a Down-szindrómás esetekkel e betegségcsoportot, melyet a XX. században a különféle kromoszomális és anyagcserebetegségek felismerése követett. Így a genetika és a biokémia segítségével egyre több kórképet ismertek fel, melyek gyakorisága - szerencsére - ritka.

Általánosságban minden olyan tényező, mely képes megborítani a szervezet testi és lelki egyensúlyát alkalmas a stressz kiváltására. A mai társadalomban rengeteg információt hallunk a különféle stresszorokról, s arról, hogy hogyan érdemes elkerülni a veszélyes helyzeteket. Selye János magyar származású orvosnak (és persze másoknak) köszönhetően általános adaptációs szindrómaként vált ismertté ez a válaszreakció. Első stádiuma az alarmreakció, mely a védekezést indítja be. A következő az ellenállás, mely biztosítja az adaptáció fenntartását. A kimerülés fázisa pedig akkor következik be, ha a stressz továbbra is fennáll.