Nem hivatkozunk statisztikákra és nem kongatjuk a vészharangot. Talán korai magömlés járvány van, ami úgy jön-megy, mint az influenza. Szövődménye lehet, hogy a már egészségesen működő szervezet úgy is maradhat. Miért? Azért, mert szerveid talán jól érzik magukat így, és fogalmuk sincs arról, hogy ez mennyire nem tetszik nektek. Semmi sem kényszeríti a férfiasságot a változásra, tehát nem is fog magától megváltozni a helyzet. Hacsak el nem kezded edzeni és megtanulni azt, hogyan lehet átállni egy másik fokozatra.
Gyakran található a szakértői oldalakon is olyan megállapítás a korai magömlésről, ami a nők egyedi igényeihez köti a férfiak megfelelő idejét. A lenti idézet egy weboldalról származik:
"Hogy tisztázzuk, ha egy férfi 8 perc után éri el az orgazmust, ez abban az esetben nem számít korai ejakulációnak, ha a partnerének mondjuk 5 percre van szüksége, így tehát mindkét fél elégedett az időzítéssel. Egy másik férfi maximum 20 percig is késleltetheti orgazmusát, de mégis korai magömlésnek számíthat, ha partnerének, az előjáték ellenére is 35 percre van szüksége, ahhoz hogy orgazmust érjen el. Ha a második esetben a közösülés a stimuláció metódusa és a férfi 20 perc után orgazmust ér el, megszűnik a merevedése !), így lehetetlenné válik számára (legalábbis közösülés által) kielégíteni partnerét, akinek 35 perce lenne szüksége az orgazmus elérésére."
Az ultraibolya sugárzás élettani hatásait tekintve kettős szereppel bír, mind a túlzott behatás, mind a csökkentett expozíció káros hatással bír a szervezetünkre.A csökkent UV expozíció D-vitamin hiányhoz vezet, súlyos esetben csontfejlődési rendellenességgel jár, gyermekkorban rachitist, angolkórt, felnőttként osteomalaciat, a csontok demineralizálódását okozza, ami csontritkuláshoz vezet. A ma ismert kétféle D-vitamin közül a D2, vagyis az ergokalciferol döntően a táplálékkal kerül a szervezetünkbe, míg a D3 vitamin, vagyis a kolekalciferol szükségletünk csak kis részét tudjuk az étkezés során a szervezetbe juttatni - ilyen forrás a lazac, a tőkehalmáj, illetve a belőle készült csukamájolaj. A kolekalciferol nagyobb része a szervezet felszínén, a bőrben keletkezik az UV sugárzás hatására. A bőr koleszterin anyagcseréje során 7-dehidrokoleszterin keletkezik, ez a bőrt érő ultraibolya sugárzás hatására fotokémiai bomlást szenved, majd több lépésben kolekalciferollá alakul. A keletkezett vegyületet a vérkeringés szállítja további átalakulásra a májhoz, illetve a vesékhez, hogy aztán kalcitriol formájában kifejthesse áldásos hatását a csontfejlődésben. A kalcitriol növeli a kalcium felszívódását a bélrendszerből, képes kalciumot mobilizálni a csontokból, hosszabb távon pedig elengedhetetlen a normális csontfejlődéshez, a megfelelő mineralizációhoz.