Beteg Network - Egészség és Életmód Portál

3.0 Beta

Tartalomjegyzék

Felkorbácsolódsz és offline

A korai magömlés megoldásában különböző szakmák vesznek részt és keresik benne a saját lehetőségeiket. Átláthatóan egyszerű rendszerbe foglalhatók a korai magömlés megjelenési formái, melyeket manapság még kevéssé vesznek figyelembe a szakemberek.
Az egyes terápiás próbálkozások sokszor elrugaszkodnak a realitástól: az embertől és a szextől is. A hosszútávú eredményeket is gyorsan és élvezetesen kell elérni, hogy ne vesszen el éppen a cél.

Ma sem fér bőrében a kéj.
Pergő idő, keveset mér.
Kínod kelyhe ismét gyötör:
Ne fuss el még tőle gyönyör! (szerző)

 

1.Miért éppen az idő rossz?

Mitől rövidül meg a szexuális aktus, amikor az a cél, hogy elegendően hosszú legyen? Nézzük meg, hogy mitől függ az idő! A szervezet az orgazmusra úgy készül, hogy több ugrásszerű lépésben átáll csúcsteljesítményre. Hirtelen lökődik át olyan állapotokon, amelyek egymástól is messze állnak. Ilyenkor munkát végez, ami megterhelő fizikailag, de más szempontból is. Mindezt az idegrendszer vezérli. Az időt magát nem feltétlenül, de az energetikát már igen. A normál önkielégítésnél azt látjuk, hogy a pulzusszám fokozatosan emelkedik, majd stagnál a következő ugrásig. Ilyenkor nem látható a növekvő teljesítmény, az energia elnyelődik a „jövőben". Ismét megtaláljuk, amikor sikerült a következő ugrás. A pulzus ekkor tovább emelkedik és a teljesítmény is nagyobb. Tovább, az orgazmus előtt a pulzus megszökik, eléri csúcspontjait, de az orgazmus pillanatában a pulzus visszaesik a korábbi szintre. Mintha kisugárzódna, átalakulna, vagy átdobódna az energia valahová.


A nem elegendő időtartam néhány másodperctől 10-15 percig terjed. Gyakran minden aktusnál pontosan ugyanannyira rövid a férfi, azaz szinte nincsen természetes ingadozás. 10-15 perc akkor nem jó, ha egy menet van egyszerre. Aki többször ismétel rövid idő alatt, az elégedett szokott lenni. Ám gyakori, hogy az első menet még nincsen jól kalibrálva, ezért sokkal rövidebb. Ez szintén felsülésnek számít.

 

2. A korai magömlés működési alapfajtái kísérletileg igazolhatók

1. Alacsony erőnlét forma

A ritka páros szex miatt a szervezet hozzászokik, hogy nem kell erős izgalommal treníroznia magát. A vágy szaka kisenergiájú, könnyen elérhető, de fenntartani már nem sikerül. A kézi önkielégítés még jól alakulhat.

2. Alacsony ingerküszöb forma

Az idegrendszer extrém módon ingerelhető, alig kell megérinteni, szinte a gondolattól elszáll. Egyetlen lépésben lezajlik a vágy, a közbenső szakaszok, és a magömlés. Megnyugvás van, de nem tart sokáig. Energikus, túlzottan izgulékony, kielégítetlen, tapasztalatlan férfiaknál látható. Az energia-tartalék nem elegendő, ha fel is szabadul, nem jut el a célba. Az idegrendszer nem képes vezérelni, csak kisülés szerűen reagálni.

3. Krónikus stressz forma

Az idegrendszer nem képes az ugrásra, a felkészülés megszakad, a nem elegendő plusz energia kisugárzódik, bekövetkezik a magömlés. A hosszú távú stressz, amit maga a szex-probléma is fokoz, nem engedi regenerálódni a szervezetet, az nem tud tartalékokat felhalmozni, és hatékonyan működni. A szex-zavar mellett más életfunkciók is elégtelenek, ami kellemetlen, fáradt közérzetet okoz. Nem kedvez a vágyaknak sem, ezért sokan mellőzik a páros szexet.

4. Egyszeri kaland vagy szerelmi forma

Az akut stresszhez hasonlóan túlfeszített állapot. Az „íjásznak" nagyon kell tudni bánni a fegyverével, hogy ne érje ilyen meglepetés.

5. Betegség vagy műtét utáni forma

A legyengült szervezet még nem készült fel, hogy ugrándozzon. Kevés a dinamika a folyamathoz.
Ezek a formák mind makaccsá válhatnak, amikor évek alatt sem akarnak javulni.

6. Átmeneti forma

A fejlődés furcsa dolgokat produkálhat. Ahhoz, hogy egy jobban működő szexualitáshoz jussunk, átmenetileg hagyni kell összeomlani a régit. Amíg az új forma nem kész, tűrni kell, hogy egyik sem használható igazán.

 


3. Terápiás üldögélések

A pszichoterápiák sikertelenül vették fel a harcot a korai magömlés ellen. Hosszú távú kezeléseikre nincs is elég ideje az elfoglalt embernek. A szex-zavarok megoldása során csak rövidtávon lehet fenntartani az inspirációt, ami reményt ad, és élvezetessé teszi a kezeléseket. Az eredményt ebben a témában megfelelően rövid idő alatt kell elérni. A szex-zavarok megoldásának másik feltétele, hogy csak élvezetes úton lehetséges haladni. Ezek hiányoznak általában a meddő "ülésekből". A szex valamilyen, vagy az összes formájának terápiás tiltása pedig a szervezet élettani funkcióit leépíti. A szervezet amúgy is korlátozott életének további szűkítése ez, ami egy újabb terápiás hibalehetőség.
Önkínzás
A terápiák egy másik része a technikákra esküszik. Ám a valódi korai magömlésben az elsajátításuk is nehézségbe ütközik. A kitanult technika kivitelezése során az élvezet lecsökkenhet, ami következményes merevedési zavarral járhat. Csődöt mondanak ezek a praktikák egyedül is, hát még ha valaki párosban akarja kamatoztatni.
Párkínzás
A terápiák egy része ragaszkodik a pár másik tagjához. A nőhöz, aki nem képes segíteni. A konfliktushoz, amit nem képesek feloldani. A női fél gyakran maga is elmélyítője a bajnak, saját bajokkal és lelkiismeretfurdalással. A páros megoldások nem veszik figyelembe azt, hogy a párkapcsolat nem kórház, és a másik ember nem kísérleti nyúl, ami feláldozandó.
Ide tartoznak a beszéljük meg féleségek is két ember között, akik nem tudnak semmit. Eközben elfáradnak, ellehetetlenülnek és elkeserednek, hiszen egyikük sem rendelkezik a szükséges információkkal a megoldáshoz.
Kemikál kínzás
A tabletták és péniszkencék sora mutatja, hogy érdemes-e ezekkel a korai magömlésre tünetileg sem ható szerekkel kísérletezni. Minden egészséges férfi működését is károsan befolyásolnák. A korai magömlésnek valójában nincsen gyógyszeres terápiája. Mindenki a saját szakterülete felől közelíti meg, nem pedig az élvezetes szex felől. A pszichoszexológusok is más terápiákra térnek át, amint kiderül, hogy a szex-tippjeik nem segítenek. Úgymond tovább kutakodnak...évekig.

4. Élvezettel a célba!

Elfogadható terápia, ami visszaadja a szervezet önvezérlését, megszabadítva korlátaitól a normális működések gyakorlatával. A probléma megoldása egyedül a szakember feladata, nem a pácienssé. A korai magömlés megoldásának házilagos módszere nincsen! Tanácsadás nem segít rajta. A szex-terápia eredményességét a gyakorlati hasznossága mutatja meg. Már az első héten tapasztalni kell a változásokat: aszexuálist és szexuálist. A közérzet javulása, hamarosan a szex-étvágy fokozódása a partnerek között, alapmarkere a hatékony terápiának. Mindez meglepetés a páciensnek, aki nem tudja, hogy mikor és mit várjon. Mivel a partner fontos, de nehezítő tényező, ezért egyedül is érdemes élvezkedni.
A korai magömlés és más szex-zavarok gyakorlati szexológiája ma még sokak számára szakmai titok. A legújabb alapkutatások egy része és az internetes adaptációk éppen arra irányulnak, hogy a terápiákhoz mindenki hozzájuthasson, megérthesse és önállóan használhassa.

Dr. Tóth Emese
www.orgazmusszerviz.hu