Beteg Network - Egészség és Életmód Portál

3.0 Beta

Aktuális

bioterror

Nem fejlődhetett ki természetesen úton az a korokozó, amely az immár sok országban dúló hasmenésjárványt váltotta ki - állítja Alekszandr Baranov, az orosz Tudományos Akadémia Biológiai Fejlődés Intézetének genetikusa. Baranov a Komszomolszkaja Pravda című lap olvasóinak kérdéseire válaszolt, és interjút is adott, amelyben kifejtette: A kórokozónak nincs köze a hétköznapi zöldségekhez, mint az uborka, paradicsom, vagy a saláta, ezek fogyasztása veszélytelen. A járványt okozó baktérium genetikai vizsgálata kiderítette, hogy a törzs Dél-Afrikából van, és általában súlyos hasmenést okoz, de a törzs genetikai állománya 20 százalékban módosított olyan irányba, hogy ellenálló legyen az antibiotikumokkal szemben, s így az új verzió rendkívül veszélyesnek bizonyult.

Bővebben: Alekszandr Baranov: a hasmenésjárványt...

A stroke a vezető halálok Európában a szívbetegségek és a rák után - becslések szerint évente 1,4 millió ember veszíti életét agyiér-katasztrófa következtében. A számítások szerint a következő órában 225 ember fog stroke-ot kapni, közülük 75 javul, 75 tartós rokkantsággal fog élni, 75 pedig egy éven belül meghal.

Bővebben: Együttes erővel a stroke megelőzéséért

A Wörwag Pharma támogatásával 2011-ben két új neuropathia centrum nyílik, Győrben a Petz Aladár Megyei Kórházban, mint Észak-Nyugat-magyarországi Neuropathia Centrum, valamint Szegeden a Szegedi Tudományegyetem I. Belklinikáján, mint Dél-magyarországi Neuropathia Centrum. A centrumokra azért van szükség, hogy a betegeknek ne kelljen több száz kilométert utazniuk. A neuropathia speciális szűrését és ellátását eddig ugyanis 3 budapesti, egy nyíregyházi és szekszárdi centrum végezte az országban.

A neuropathia a cukorbetegek legalább 30%-át érintő súlyos szövődmény, amelyet csak erre a célra kifejlesztett eszközökkel lehet idejében felismerni. A kezeletlen neuropathia károsíthatja a szív- és érrendszert és az idegrendszert. Az autonóm neuropathiában szenvedő cukorbetegek körében ötször magasabb a halálozási arány, mint általában a neuropathia-mentes cukorbetegek között, a szenzoros neuropathia egyik legsúlyosabb következménye az alsó végtag elvesztése. A korai diagnózis és az időben megindított kezelés csökkentheti a súlyos következmények valószínűségét.

Bővebben: 2011-ben Neuropathia Centrum nyílik...

Ideiglenesen kivonták a forgalomból Nagy-Britanniában a Nurofen Plus nevű fájdalomcsillapító gyógyszert, miután kiderült, hogy öt dobozban epilepsziás, illetve pszichotropikus gyógyszer volt az eredeti tabletták helyén.

A gyártó Reckitt Benckiser vállalat azt gyanítja, hogy szabotázs történt. A rendőrség a gyógyszercéggel együttműködve vizsgálatot indított annak kiderítésére, hogy ki vagy kik a felelősek a történtekért.

A Reckitt Benckiser felfüggesztette a gyógyszer gyártását és forgalmazását a brit piacon a nyomozás lezárultáig, a vevőket pedig arra kérték, hogy vigyék vissza a patikákba a Nurofen Plus tablettákat. A cég becslése szerint a brit háztartásoknál jelenleg mintegy 250 ezer doboz Nurofen Plus található.

Négy különböző londoni és egy észak-írországi gyógyszertárban vásárolták azt az öt doboz gyógyszert, amelyben a Nurofen Plus helyett a skizofrénia gyógyítására szolgáló Seroquel XL, illetve az epilepszia kezeléséhez alkalmazott Neurontin (gabapentin) nevű tabletta volt. Ketten véletlenül be is vettek Seroquelt, de nem esett bajuk, jól vannak. Szakértők közlése szerint egy egészséges felnőttnél valószínűleg nem okoz nagyobb problémát egy szem Seroquel (quetiapine).

2011. július elsejétől az Országos Mentőszolgálat irányítja a betegszállításokat. A betegszállítók megrendelése továbbra is a megszokott módon, a szállítóknál történik. Az a szolgáltató köteles területi ellátásra, amelynek a biztosított lakóhelye, vagy tartózkodási helye a területén van. Csak a távolsági, megyén kívüli esetekben kell egyeztetniük az OMSZ-al. Szintén az Országos Mentőszolgálat irányítja a mentést tömeges baleset vagy katasztrófa esetén.

meregBéltisztító folyadék helyett formalint itattak egy 69 éves asszonnyal a soproni kórházban - írja a Blikk. A formalin méreg, erős tartósítószer, amelynek fehérje és DNS romboló hatása is van.

A nő aranyérműtétre készült, amikor az operáció előtti este a nővérek bevittek két kancsót, amelyekben - elmondásuk szerint - béltisztító folyadék volt, és arra kérték, hogy igya meg az egészet. Csak két kortyot volt hajlandó inni, mert a folyadék égette, marta a torkát és gyomrát, karjai pedig elzsibbadtak.

 

Bár láthatóan rosszul volt, az orvos csak 7 órával később vizsgálta meg - mondta a lapnak a nő. Az orvos beleszagolt a kancsóba, ekkor derült ki, hogy a kancsóban formalin volt. Az asszonyt a budapesti Péterfy Sándor Kórház toxikológiai osztályára vitték, ahol antibiotikumokat és gyomorsavlekötőket kapott. A kórház szerint a kezeléseknek köszönhetően a nő teljesen meg fog gyógyulni.

Az asszony most pert tervez a kórház ellen. Azt mondja azért, nehogy mással is megtörténhessen hasonló eset.

Az Országos Mentőszolgálat munkatársait szombat hajnalban riasztották egy, a főváros XV. kerületében, a Palotás utcában lévő szórakozóhelyre, mivel egy fiatal lány rosszul lett. A helyszínre kiérkező mentőtisztet a 17 éves lány és háromfős társasága szidalmazni, lökdösni, majd ütni és rugdalni kezdte, a mentős ezek után segítséget kért és értesítették a rendőrséget.

A kerületi kapitányság kiérkező járőrei a még mindig feldúlt, agresszív lányt nyugtatgatni kezdték, majd a mentőszolgálat munkatársai a rendőrök kíséretében kórházba szállították kivizsgálásra. A lány két társát - egy 25 éves férfit és egy 23 éves nőt - előállították a kerületi rendőrkapitányságra, és az orvosi vizsgálatot követően, a délelőtti órákban a 17 éves lány is megjelent a kapitányságon apjával. A két nőt és a férfit gyanúsítottként hallgatták ki közfeladatot ellátó személy elleni erőszak megalapozott gyanúja miatt. A gyanúsítottak szabadlábon védekezhetnek.

A nyomozók keresik a társaság negyedik, eddig ismeretlen férfi tagját.

Belépés

Látogatók

Oldalainkat 134 vendég és 0 tag böngészi