Érdekességek
Egy nap alatt két embert is telefonos segítséggel élesztettek újra szerdán, Hajdú-Bihar megyében. Délután Debrecenben egy autóban lett rosszul egy idős férfi, Hajdúhadházon pedig az utcán esett össze egy 50 év körüli férfi. A mentők fogadták a 104-es hívószámára érkező segélyhívásokat, majd a debreceni mentésirányítók telefonon adtak utasításokat, mit kell tenni a bajbajutottakkal. Az újraélesztés mindkét esetben sikeres volt, az idős embert rohamkocsi, a hajdúhadházi férfit pedig mentőhelikopter vitte kórházba.
Már pár napja magyar nyelven is elérhető a Google keresőkifejezéseket és az ECDC (Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ) adatait felhasználó Google Influenza Trendek. A program az internethasználók által beírt keresőszavak alapján becsli meg, hogy egyes földrajzi területeken milyen eséllyel van influenza járvány.
Pár nappal ezelőtt egy hír jelent meg a Telegraphban, miszerint Norrie May-Welby a világ első nemtelen embere lett - hivatalosan is.
Eredetileg férfiként született, majd 1990-ben átoperáltatta magát nővé, de mivel, hogy boldogtalan volt úgy döntött, hogy nem akar se nő, se férfi lenni. Most 48 éves és egyausztrál hivatal a brit születési anyakönyvi kivonatába bevezette az új nemét ("genderless"), mivel az orvosok nem tudták megállapítani a nemét.
Norrie May-Welby azt mondta: "A férfi vagy a nő fogalma számára nem felel meg. A legegyszerűbb megoldás, hogy ne legyen semmilyen neme".
Forrás: TelegraphAz E-PACIENS nyereményjátékra helyes választ beküldők között 2009. október 21-én kisorsoltuk a meghirdetett nyereményeket. A nyerteseket e-mailban értesítjük. A nyertesek névsora, regisztrált beceneve alapján a következő:
Heni
Nyíri Noémi
Maresz
e.szegvari
Izabella
Gratulálunk a nyerteseknek! A nyeremények átvételére 10 nap áll rendelkezésre.
Az, hogy melyikünk miben talál élvezetet, teljes mértékben szubjektív. A Nürnbergi Élvezetkutató Intézet 2004-ben kiadott tanulmánya szerint az élvezet megélésében nemi különbözőségek vannak: az élvezet érzékelése a nőknél differenciáltabb és mélyebb. "Az élvezet a nőknél egy sokkal áthatóbb érzéki élmény, mint a férfiaknál." -mondta Reinhold Bergler professzor, az intézet pszichológusa és alapítója. "A nők tudatosan élveznek, de nemigen találnak örömet a kockázatos és egészségtelen viselkedésben. Ezzel szemben a férfiak élvezete gátlástalanabb és kevésbé törődnek az egészségügyi vonatkozásokkal"
-véli Bergler professzor." Jellemző rájuk a felületes és gyorsan illanó élvezeti élmény. A férfiak az élvezetekkel pótszükségletüket elégítenek ki."Az eltérő viselkedés oka a pszichológus szerint a kislányok és kisfiúk neveltetésének különbözősége. "A nőket úgy nevelik,hogy érzékenyek legyenek a szociális viszonyokra. A nőkbe mélyen beleivódott az az élmény, ahogyan például az édesanyjuk örült a szépen megterített asztalnak." -mondja Bergler. A kutató véleménye szerint mindezek ellenére mindkép nem egyformán élvezi az élet napos oldalát. Az öröm feszültségcsökkentő, és ezáltal szorosan hozzátartozik az egészséges életvitelhez is.
Forrás: Cashback Magazin
A transzplantációt követően rák alakult ki egy brit katona tüdejében. Kiderült, hogy egy erős dohányos volt a donor - számolt be az esetről a CNN.
Meghalt az a 31 éves katona, akin egy évvel korábban sikeres tüdőátültetést végeztek Kelet-Anglia egyik legnagyobb kórházában, a Papworth Hospitalban. Akkor azt hitték megmentik az életét, a férfi azonban belehalt abba, hogy egy erős dohányos tüdejét kapta meg. Az elhunyt tizedes Irakban szolgált, 2005-ben derült ki, hogy új tüdőre van szüksége, a transzplantációt 2007-ben végezték el. Nem telt el egy év, mikor az orvosok daganatot fedezek fel az új szervben. A páciens sugárkezelést kapott, de már nem segített rajta. A kórház közleményében azt áll: nem ritka, hogy dohányosok tüdejét használják egy-egy transzplantáció során. Mint írják, nem volt más választásuk, muszáj felhasználni a dohányosok tüdejét is; ha ezt nem tennék meg, sokkal kevesebb lenne az átültetések száma. A vizsgálat szerint a katona egy olyan donor tüdejét kapta meg, aki napi ötven szál cigarettát is elszívott. „Vannak olyan páciensek, akiknek nincs más választásuk a hosszú várólista miatt" - nyilatkozta a kórház, hozzátéve: minden donorszervet az átültetés előtt szigorú szabályok szerint szűrnek.
Tavaly csak Nagy-Britanniában 146 dohányos tüdeje vált be donorként. Ez idő alatt 84 ember halt meg a hosszú várólista miatt. A kórház szerint többen vesztették volna életüket, ha nem használják fel az olyan emberek tüdejét, akik korábban dohányoztak.