3024219677_089b7ae7e2A bonyolult rendszerek kutatásai minden tudományágban teret nyertek. E tudás elérte tehát szexuális életünket is, így az egyre komplikáltabb magánélet sok meglepő, tudományos felfedezést hozott. Az aktív szex az erős érzelmeknél és a testiségnél jóval több. Felkavaró, váratlan, erős és új. Mi következik ebből?

1. Kaotikus szex

 

A természetes szex - mint minden naturális jelenség – törvényszerű módon épül a véletlenekre. Jellemzői hétköznapian nem kellően értelmezhetőek., kiszámíthatatlanok. Másik ilyen jellemzője, hogy igen változatos megjelenési formákra lehet számítani. Ez már kellőképpen ködös is. Vegyük bele továbbá azt is, hogy amennyiben kettőnél több partnerrel történik meg, akkor viszonyaik jövőbeni alakulása még inkább bizonytalan kimenetelűvé válik. Tehát nem tudjuk, hogy hol, mikor, kivel, miért és hogyan lesz vége. Ez már félelmetes. Sok ismeretlenes, szeszélyes jelenségről van szó. Pont annyira, mint az időjárás. Vagy mégis elvárhatunk meghatározott változásokat? Akár várunk valamit, akár nem, a kapottak teljesen váratlanul újak és ismeretlenek is lehetnek, akkor pedig logikusan erős hatás várható. Ez az, amit a legkevésbé törekszünk elérni, ha valami célunk van. Kérdés például, hogy fogunk-e örülni a lekvárnak, ha a célunk az volt, hogy kompótot együnk. Tudunk-e felkészülni „bármire”, hogy annak majd örülhessünk, amikor megkapjuk?

 


2. Szexuális rutin

A rutin felkészülés nem ad inspirációt ehhez, ezért semmilyen receptünk nincsen arra, hogy mitől fogunk tudni még jobban és még többször élvezni. Pedig ki ne szeretné ezt? Ha pedig nem hoz izgalomba a közeli jövő megsejthető cselekménye, akkor milyen szexuális életről beszélünk? Kit érdekelne, hogy mit csinálnak egymással azok, akik már 10 éve vannak együtt? Őket magukat sem rendíti meg különösebben a soron következő együttlétük gondolata. A felkavarodás mindig abból indul ki, hogy nem hittük volna, hogy megtörténhet ilyesmi. A dráma, ami ebből kibontakozik, az élet sokk-szerűségét jelzi. Aki nem kap elégszer sokkot, az talán nem is él elég intenzíven. Bízni kell abban, hogy szükséges nehézség, hogy ne csak a régi, bevált dolgokat ismételgessük. Szükségessé válhat elveszíteni a stabilitást, hogy a megfelelő időben elmozdulhassunk a helyes irányba. Amikor ez megtörtént, akkor új stabilitás áll be, ami éppen az orgazmus elmúlásának pillanatában jöhet létre. Ha azonban túlzottan függünk a saját stabilitástól, mert félünk elveszíteni, akkor soha sem élhetünk át olyasmit, mint az orgazmus nevű sokszínű és sokféle, természetes jelenség.

 


3. Rendeződj akár Mátrixba!

Hogyan alkossunk hát újat azzal a lehetőséggel, hogy többen lehetünk rá, mint kettő? Nem lerészegedve egy bűzös partin, hanem tisztán vágyva és egymást szeretve. Nagyon egyszerű dolgunk volna akkor, ha bármit megengedünk, ami magától jön. Amikor teljesen szabaddá válunk, akkor beláthatatlanul alakulni fognak a viszonyok és az őket felépítő partnerek állapota. A kezdő feltételek között lesz a nem korlátozott szimpátia, azaz ha feltételezhető, hogy mindegyik partner képes élvezni és élvezetet nyújtani, és egymást ebben nem korlátozzák, akkor reális együttműködés jöhet létre közöttük. A három vagy akár több partner közötti vonzás periodikusan alakulhat egyszerre (szinkronban) és egymáshoz képest eltolódva (aszinkronban) is. Közöttük feszültség (potenciál) ébred, gerjesztődnek egymástól. A létrejött feszültség fogja megadni az újabb szinkronizációhoz szükséges energiát is, megnövelni „határtalanul” az izgalmi állapotokat, lökéseket adni a folyamatnak. Így ugrásszerű potenciális emelkedések zajlanak le. Amikor ellenállás nélkül folyik át valamennyiükön az élvezet, akkor hirtelen fellökődnek, könnyedén és gyorsan érnek el a csúcsra. Az erős és új élmények új viszonyokat teremtenek közöttük, sokkal közelebb kerülnek egymáshoz. (Ezt sokan nem értik meg, ezért azt várják el, hogy ez az effekt eltűnjön az együttlét után. Ez azonban nem tud eltűnni parancsra.) Valamennyi résztvevő partner potenciálja tartósan megemelkedhet, jóval a fölé, amire eddig képesek voltak. Ez egy szuper következmény. (Ezt az eredményt az ősi időkben, a távolkeleten is kihasználhatták a gyógyászatban.) Ha ennek a szuperhatásnak nem szabnak határt, ha minden feszültséget felhasználnak és hagyják kifutni egymást, amíg csak kell, akkor kellemesen maradnak együtt utána is és a kedvező hatások fennmaradnak. Nemcsak közöttük, hanem bennük is, amit az újabb kapcsolatokban tudnak kihasználni és továbbfejleszteni. Ha a szexen kívül is képesek együttműködni, akkor nem lesz idegen érzésük, miután szétváltak. Ez egyfajta fejlődési lehetőség, amit éppen a nehézségi foka emel azzá. Ha a fentieket nem érted pontosan, ne veszítsd el a reményt. Ez csak a kezdet, nem a vég. ☺

Dr. Tóth Emese

a témáról bővebben: www.orgasmservice.com