Beteg Network - Egészség és Életmód Portál

3.0 Beta

Enyhe esetekben a vérvizsgálat nem mutat eltérést, később az általános gyulladásos paraméterek jellemzőek (gyorsult süllyedés, CRP szint nő, fehérvérsejt-szám nő). A folyamatos vérvesztés miatt a hematokrit érték csökken, a zavart felszívódás következtében pedig az elektrolit háztartás felborul, a test víztartalma lecsökken. Ezeket a laboratóriumi vizsgálat során láthatjuk.

altA legmegbízhatóbb diagnosztikai eszköz az endoscopos vizsgálat, melynek során a folyamat kiterjedtségének megállapítása mellett szövettani mintát is vehetünk. Radiológiai vizsgálatok közül hasznos az ultrahang, mivel nem jár sugárterheléssel, így gyakran alkalmazva sem káros. Az ún. irrigoszkópia során a vastagbélbe a végbél felől kétféle kontrasztanyagot juttatunk, majd röntgenfelvételeket készítünk, így a nyálkahártya és a bél üregének (lumen) elváltozásait nagy pontossággal képezhetjük le. Típusosan ilyenkor a bélfal merevsége, beszűkültsége, és a nyálkahártya folyamatos degenerációja és regenerációja miatti egyenetlensége figyelhető meg.

Nagyon lényeges, hogy ahogyan azt már említettük a Crohn-betegségben leírtaktól eltérően ulceratív colitisben az elváltozás mindig folytonos, nem jellemző a beteg és egészséges szakaszok váltakozása. Amennyiben szükséges, CT, MR is végezhető.

A colitis ulcerosa kezelése a Crohn-betegséghez hasonlóan alapvetően belgyógyász feladata. A célunk itt sem az alapbetegség megszűntetése (nem ismerjük az okot), hanem a gyulladáscsökkentés, így a panaszok enyhítése és a szövődmények elkerülése. A legtöbb beteg egész életén át tartó gyógyszeres kezelésre szorul. A gyógyszerek a Crohn-nál leírtakkal megegyeznek, itt is szteroid és nem szteroid gyulladáscsökkentők, az immunválaszt csökkentő szerek, és biológiai terápia jön számításba.

Sebészi kezelés szükséges konzervatív, gyógyszeres terápiára nem reagáló formák esetén. Egyes szövődményes esetekben pl. a bélfal átszakadása – hashártyagyulladás, hirtelen állapotromlás vagy toxicus megacolon (lásd fent), mely többnapos intenzív gyógyszeres terápiára sem reagál, vagy nyálkahártya daganat kialakulása esetén szintén elkerülhetetlen az operáció.

A műtét célja a gyulladt bélszakasz eltávolítása. Ez többnyire a végbelet és a vastagbél egy szakaszát jelenti. A műtét befejezése történhet az I. részben említett stoma képzésével, azonban amennyiben lehetséges, törekednek a bél folytonosságának megtartására. Ilyenkor a megmaradt záróizomzatot egyesítik a vékonybéllel. A Crohn-betegséggel szemben colitisnél a gyulladt bélszakasz eltávolításával a beteg gyakorlatilag "kigyógyul" a betegségélből, azonban a bél folytonosságát sokszor nem tudják helyreállítani, a vékonybél hasfalra való kivezetése pedig az életminőség jelentős romlásával jár, így alapvetően az operáció csak a fent leírt körülmények között végzendő.