Beteg Network - Egészség és Életmód Portál

3.0 Beta

Tartalomjegyzék

Teendők:

Egyben biztosak lehetünk: a szülőn múlik, hogy milyen nevelési módszerrel- jutalmazással, büntetéssel, megbeszéléssel él-e adott helyzetben.

A sport nélkülözhetetlen esetükben. Fejlődik mozgáskészségük, figyelmük, kitartásuk, megküzdő képességük. Nehéz elviselni a gyerek állandó ellenállását a szabályokkal szemben, de ki kell tartani mellettük. Helytelen megoldani a feladatot helyette, de magára hagyni sem szabad addig, amíg meg nem értette, mi a feladat. Egyszerűen, röviden és érthetően mondjuk el, mit várunk tőle, a hosszú magyarázat összezavarja. Konfliktus esetén, ha nagyon izgatottá vált, nem érdemes elemezni a történteket, inkább célszerű olyan környezetbe áthelyezni, ahol könnyebben megnyugszik (pl. szobájába, egyedül). (A betegség általában megmarad felnőttkorban is, de erről talán egy másik cikkben. )

 

A terápia a betegség súlyosságától, a gyermek életkorától, a környezet toleranciájától is függ. Enyhébb esetekben elegendő lehet a szülők, pedagógusok felkészítése, esetleg speciális képzést nyújtó iskola választása, illetve a gyermek viselkedés-tréningje, szociális készségeinek fejlesztése. Súlyos esetekben, szakember által elsőként választandó szerek a pszichostimulánsok (metilfenidát, dextroamfetamin). Erre a kezelésre a beteg körülbelül kétharmada jól reagál, hatásuk a figyelmi funkciók javításának köszönhető. A BMJ legfrissebb számában megjelent tanulmány szerint a tartósítószer- és színezékmentes étrend része lehetne a hiperaktív gyermekek kezelésének.

 

„A hiperaktivitás jelenség, abban az értelemben, ahogy manapság használjuk, egy téves elképzelés terméke, amelyet 1957-ben írtak le először betegségként. Természetesen előtte is létezett a hiperaktív viselkedésforma, csak ezt egész egyszerűen nem tartották kórosnak." (Dr. Matthew Smith)

 

Források:

Wikipedia - Figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar

Paul H.Wender The hyperactive child, adolescent and adult c. 1987-ben megjelent 3. kibővített kiadásának (Published in the United States by Oxford Univerity)

A hiperaktív gyermek,serdülő és felnőtt figyelemzavar egy egész életen át c. 1993-ban kiadott magyar fodításának 2. kiadása (Medicina Könyvkiadó Rt. Budapest,1997)

Trouble in Mind magyarul Pszichátriai kórképek címmel sugárzott ismeretterjesző film ADHD c. részének felhasználásával.

Rovatszerkesztő:

Cserháti Zoltán

S4023556iwi

DEOEC ÁOK
orvostanhallgató

Belépés

Látogatók

Oldalainkat 59 vendég és 0 tag böngészi